Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol válogatott támadóval erősített a Newcastle United! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United gárdája Callum Wilsonnal erősítette meg támadósorát.

A Newcastle United együttese a mai nap folyamán hivatalos fórumain bejelentette, hogy megszerezték Callum Wilsont a Bournemouth csapatától. Az nem derült ki, hogy a “Szarkák” pontosan mekkora összeget fizettek a csatárért, de a beszámolók alapján 20-25 millió euró körüli átigazolási díjról van szó. A támadó 4 évre kötelezte el magát új kenyéradójához. A szerződés aláírása után az alábbiakat mondta:

Furcsa érzések lettek rajtam úrrá attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam azt, hogy a Newcastle érdeklődik irántam. Ez egy nagy klub komoly történelemmel. Az évtizedek alatt számos kiváló csatár megfordult itt, akik nagy tetteket vittek véghez. Az én célom, hogy ezeknek a tetteknek egy részét el tudjam érni a klub színeiben. Bízom a képességeimben, mindig a gólszerzésre törekszem, mert ez egy támadó legfontosabb dolga. Úgy érzem, hogy a játékostársaim segítségével tudok majd fontos gólokat szerezni, amik segíthetnek elérni a csapat céljait.

Wilson leginkább a Bournemouthban vált ismertté, ahol először a másodosztályban, majd az élvonalban is remek teljesítményt nyújtott. Korábbi klubjában összesen 187 alkalommal léphetett pályára, amelyeken 67 gólt és 30 gólpasszt jegyzett. Kiváló teljesítményének köszönhetően az angol nemzeti csapatba is bekerült, ahol eddig négy meccsen játszott, és debütálása alkalmával gólt is szerzett az Egyesült Államok ellen.