Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Horvát bajnokság: rangadón aratott győzelemmel hangolt a Fradi elleni BL-selejtezőre a Dinamo – eredmények

A bajnokságban eddig nyeretlen eszékiek a Rijekát fogadták hazai pályán, míg a Dinamo Zagreb a nagy rivális Hajduk Split vendége volt.

A mérkőzés elejétől magához vette az irányítást az Osijek, már az 5. percben vezetést szereztek Jugovic góljával (1-0). A hazaiak ezután is sokat birtokolták a labdát, igaz leginkább a mezőnyben zajlott a játék. A 36. percben még nagyobb bajba került a Rijeka, Arsenic-et állította ki a játékvezető. Ezt rögtön kihasználta a hazai csapat, Bockaj volt eredményes (2-0). A második félidőben az emberhátrány ellenére is kijjebb jött a Rijeka, lehetőségekig is eljutottak a vendégek, de nem tudtak szépíteni. A 75. percben végképp eldöntötték a három pont sorsát az eszékiek, Mierez talált be (3-0). Ekkor Kleinheisler már nem volt a pályán, a magyar légióst a 69. percben cserélték le.

Osijek – Rijeka 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Jugovic (5.), Bockaj (38.), Mierez (75.), ill. 
Kiállítva: – ill. Arsenic (36.)

Az első félidőben egyenlő erők küzdöttek, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. A Hajduk Split valamennyivel többet veszélyeztetett, a 42. percben mégis a Dinamo Zagreb szerezte meg a vezetést, Kastrati góljával (0-1). A második félidőt a zágrábiak kezdték jobban. Az 50. percben Orsic volt eredményes (0-2). A hazaiakat megfogták a bekapott gólok, míg a vendégek ezután sem álltak le, újabb lehetőségeket tudtak kialakítani. Kellett egy kis idő, ahhoz, hogy magukra találjanak a hazaiak, akik a hajrában tudták fokozni a nyomást. Ennek a 89. percben lett meg az eredménye, Juric fejese talált utat a kapuba (1-2). Ekkor már a padról figyelte az eseményeket Gyurcsó, akit a 86. percben hoztak le. Ez a gól már későn érkezett, a Hajduk nem tudott egyenlíteni, a Dinamo hibátlanul vezeti a bajnokságot négy forduló után.

Hajduk Split – Dinamo Zagreb 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Juric (89.), ill. Kastrati (42.), Orsic (50.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
Slaven Belupo – Sibenik 0-0
Vasárnap:
17:00: Istra 1961 – Varazdin
19:05: Lokomotiv Zagreb – Gorica

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)