Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: az Arsenal győzelmével indult a bajnokság – videóval

Az idén feljutó Fulhamre nehéz feladat várt az első fordulóban, a Mikel Arteta irányítása alatt sokat fejlődő Arsenalt látta vendégül Scott Parker csapata.

Hiába kezdte lendületesen és harcosan a meccset a Fulham, Lacazette már a 8. percben megszerezte a vezetést az Arsenalnak (0-1). A francia ezzel az első olyan játékos lett, aki két Premier League-nyitómeccsen is be tudott találni, a 2017-18-as szezonban a Leicester kapuját vette be a bajnokság első meccsén. Ezután átvette az irányítást az Arsenal, a 30. percben Willian is betalálhatott volna, de szabadrúgása után a kapufán csattan a labda. A Fulham leginkább csak védekezni tudott, nem tudtak támadásokat vezetni a hazaiak. A második félidő elején is gólt szereztek az “Ágyúsok”, a 49. percben Willian szöglete után Gabriel fejelt a kapuba, így góllal mutatkozott be a belső védő (0-2). Arteta csapata ezután sem vett vissza, az 57. percben Aubameyang lőtte ki a hosszút (0-3). A kiszolgáló ezúttal is Willian volt, a brazil remekül játszott új csapatában. A Fulham továbbra sem tudott lehetőségeket kidolgozni, míg az Arsenal előtt még adódtak helyzetek, de újabb gól már nem született, így az “Ágyúsok” győzelmével indult a Premier League 2020-21-es szezonja.

Fulham – Arsenal 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Lacazette (8.), Gabriel (49.), Aubameyang (57.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
16:00: Crystal Palace – Southampton (tv: Spíler 1)
18:30: Liverpool – Leeds United (tv: Digi Sport 1)
21:00: West Ham – Newcastle (tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00: West Brom – Leicester (tv: Digi Sport 1)
17:30: Tottenham – Everton (tv: Spíler 1)

Hétfő:
19:00: Sheffield – Wolwerhampton (tv: Digi Sport 1)
21:15: Brighton – Chelsea

Elhalasztva:
Burnley – Manchester United
Manchester City – Aston Villa

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)