A Bayern ismét megkörnyékezte a Chelsea csillagát – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 szeptember 15. 17:00

Szigetországi lapinformációk szerint a Bayern München újraélesztette érdeklődését a Chelsea tehetséges szélsője iránt, miután Ivan Perisic távozásával ismét hiány keletkezett a poszton…

A Sky Sports információi szerint a Bayern München is tárgyalásokat kezdeményezett a Chelsea vezetőségével a londoniak tehetséges szélsője, Callum Hudson-Odoi lehetséges leigazolása kapcsán. A kiszivárgott információk szerint a “Kékek” legfeljebb a 19 éves tehetség kölcsönadásán gondolkoznak, míg a bajorok az angol klub nyári nagy bevásárlását próbálják kihasználni, hogy esetlegesen a sok érkező miatt a kiszemeltjük nem kaphat majd elég lehetőséget az új szezonban.

A még mindig csak 19 éves Hudson-Odoi a 2017-2018-a idényben mutatkozott be a PL-ben, majd a 2018-2019-es szezonban tíz fellépés jutott neki, a tavalyi szezonban pedig 22 alkalommal számoltak vele Frank Lampard együttesében. Mindent egybevetve a Chelsea felnőttcsapatában eddig 62 tétmérkőzésen szerepelt, nyolc gólja és 11 gólpassza van nevelőegyesületében.

Nyílt titok volt, hogy a Bayern már egy évvel ezelőtt is megpróbálkozott a játékos megszerzésével, Hudson-Odoi akkor azonban visszautasította a lehetőséget, és 2023-ig megújította szerződését a “Kékeknél”…