Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Werner meglepődött, hogy mekkorák a Brighton védői

A Chelsea a 2020/21-es szezon első Premier League-mérkőzésén a Brightonnal találkozott, és meg is nyerte az összecsapást 3-1-re. Timo Werner kezdőként lépett pályára, a találkozó után pedig az ellenfél védőinek a méretén csodálkozott. 

Timo Werner gólt bár nem szerzett a mérkőzésen, az első félidőben kiharcolt egy tizenegyest, amellyel a Chelsea meg is szerezte a vezetést az Amexben. Később bár a Brighton egyenlített, a londoni csapat egy gyönyörű találattal és egy magpattanó góllal mégis megnyerte a meccset. Werner a nyáron igazolt az RB Leipzig csapatából a Chelsea-be, és ez volt az első mérkőzése a Premier Leaugue-ben. A találkozó után a német támadó arról beszélt a sajtó munkatársainak, hogy soha életében nem játszott ennyire hatalamas védők ellen még karrierje során.

Azt már most elmondhatom, hogy a Premier League más. Még soha életemben nem játszottam három, ilyen magas, nagydarab védő ellen. A mérkőzés számomra élvezetes volt, főleg az első félidőben, hiszen rengeteg területem nyílt, ahol ki tudtam bújni a védők szorításából. Boldog vagyok, hogy itt lehetek”

– nyilatkozta a lefújás után Werner.