A Spurs is akarja a Real Madrid védőjét – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 szeptember 16. 07:03

Szigetországi lapértesülések szerint az eddig legfőbb kérőnek számító Manchester United mellett a Tottenham is szívesen látná soraiban a Real Madrid létszámfeletti balhátvédjét…

A The Telegraph értesülései szerint a Manchester United mellett a Tottenham együttese is meg akarja szerezni a Real Madrid csapata által eladásra szánt tehetséges Sergio Reguilónt.

A szigetországi sajtó korábban úgy vélte, hogy a 2019-2020-as kiírást a Sevillánál kölcsönben töltő 23 éves bekk az Everton játékosa lehet, miután Carlo Ancelotti mindenképpen szerette volna őt látni a csapat balhátvédjeként, azonban ez a szál elcsendesedett, mint ahogyan már az Arsenal és a Chelsea sem érdeklődik annyira iránta.

Reguilón a Real Madrid saját neveléseként a 2018-2019-es szezonban mutatkozott be a spanyol élvonalba, miután azt megelőzően sorozatosan kisebb csapatoknak adták kölcsön, azonban mindössze 14 bajnokin jutott szóhoz, így az elmúlt idényt már a Sevilla alkalmazásában töltötte. Az andalúziai gárda soraiban hamar kulcsemberré vált, a spanyol bajnokság (La Liga) előző kiírását a BL-indulást érő, negyedik helyen záró csapatban 31 bajnokin számoltak vele. Nem meglepő tehát, hogy a fenti csapatokon kívül a Sevilla is igényt tartana a szolgálataira a következő szezonban, de úgy néz ki, hogy Reguilón hamarosan Anglia felé veheti az irányt…