Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-selejtező: ellenfelet kapott a Fehérvár és a DAC

Az Európa-liga második selejtezőkörét mindössze egy magyar és egy határontúli magyar csapat vívta meg sikeresen, az UEFA Nyonban tartott péntek délutáni sorsolásán értük izgulhattunk…

Az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében a MOL Fehérvár csapata hazai környezetben találkozik a francia Stade de Reims csapatával, míg a felvidéki FC DAC 1904 együttese idegenben játssza le az egymeccses párharcbeli mérkőzését az osztrák LASK Linz ellenében. A mérkőzéseket szeptember 24-én, jövő csütörtökön rendezik meg.

Továbbjutás esetén a selejtezősorozat negyedik, utolsó fordulójában a fehérváriak a Standard Liége (belga)–Vojvodina (szerb) csörte győztesét kapják, míg a szerdahelyiek a Sporting CP (portugál)–Aberdeen FC (skót) párharc továbbjutójával meccselnek a főtábláért. Mindkét csapatunk idegenben játszhatna majd, a meccseknek az időpontja október 1-je lesz.

Jövő csütörtökön a versenyben lévő nagyobb klubok közül az AC Milan norvég, a Tottenham északmacedón, a Wolfsburg ukrán, a PSV szlovén ellenfelet kapott, a Galatasaray pedig a Hajduk Splittel találkozik.

Európa-liga, selejtező, a 3. forduló párosításai

Nem bajnoki ág
MOL Fehérvár–Stade de Reims (francia)
Malmö (svéd)–NK Lokomotiva Zagreb (horvát)
LASK Linz (osztrák)–FC DAC 1904
FCSB (román)–Slovan Liberec (cseh)
Basel (svájci)–Anorthoszisz (ciprusi)
NK Mura (szlovén)–PSV (holland)
Sporting CP (portugál)–Aberdeen FC (skót)
Charleroi (belga)–FK Partizan (szerb)
Rosenborg BK (norvég)–Alanyaspor (török)
VfL Wolfsburg (német)–Deszna Csernihiv (ukrán)
Granada CF (spanyol)–Lokomotivi Tbiliszi (grúz)
HNK Rijeka (horvát)–FK Kolosz Kovalivka (ukrán)
St. Gallen (svájci)–AEK Athén (görög)
AC Milan (olasz)–Bodö/Glimt (norvég)
Shkëndija (északmacedón)–Tottenham Hotspur (angol)
Standard Liege (belga)–Vojvodina (szerb)
FK Rosztov–Maccabi Haifa (izraeli)
Willem II (holland)–Rangers FC (skót)
Apollon Limassol (ciprusi)–Lech Poznan (lengyel)
Besiktas (török)–Rio Ave FC (portugál)
Hapoel Beer-Sheva (izraeli)–Motherwell FC (skót)
FC Köbenhavn (dán)–Piast Gliwice (lengyel)
Galatasaray (török)–Hajduk Split (horvát)
Viktoria Plzen (cseh)–SönderjyskE (dán)
APOEL (ciprusi)–HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)
CSZKA Szófia (bolgár)–B36 Tórshavn (feröeri)

Bajnoki ág
FK Sarajevo (bosnyák)–FK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Dundalk FC (ír)
Ararat-Armenia (örmény)–NK Celje (szlovén)
Riga FC (lett)/Tre Fiori FC (San Marinó-i)–Celtic (skót)
KuPS (finn)–Suduva (litván)
Legia Warszawa (lengyel)–FC Drita (koszovói)
KÍ Klaksvík (feröeri)–Dinamo Tbiliszi (grúz)
Djurgardens IF (svéd)–CFR Cluj (romániai)
Floriana FC (máltai)–FC Flora (észt)