Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: “Nem csak Bale-t kellene visszaigazolni!”

A Spurs korábbi menedzsere, Harry Redknapp ugyan üdvözölte Gareth Bale küszöbön álló londoni visszatérését, majd egy meglepő elképzeléssel állt elő. 

 

A 73 esztendős, rutinos angol szakember mint ismert, nyilvánosan is kiállt Bale visszatérése mellett, aki most már lényegében elkönyvelhető, mint a Tottenham legújabb igazolása.

Harry Redknapp természetesen örült a hírnek, de nem állna meg ennyinél az átigazolási piacon.

“Kane és Son mellett ott lesz Bale, igazán ijesztő támadósor. Ez a három játékos képes lehet hasonlóra, mint azt a Liverpool támadóinál is láthatjuk.” – Kezdte gondolatmenetét Redknapp, akinek, ahogy mondani szokás, evés közben jött meg az étvágya.

“Bale mellett visszahoznám Modricot is. Ha lehetőségem nyílna rá, egy percig sem haboznék. Luka még mindig fantasztikus játékos, aki gyilkos passzokra képes, mozgatja a csapatát. A labda nélküli mozgása is egészen egyedül álló. A Tottenhamnak most már meg lesznek a támadói, viszont még egy ilyen játékosra szüksége lenne, mint Luka! Csodálatos lenne, ha ő is visszatérne!” – Zárta a Stats Perform News-nak adott nyilatkozatát a korábbi Spurs tréner.