Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PL-be vinnék a Juventus mellőzöttjét – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint a klubtól egyre inkább távozni készülő rutinos brazil játékos minden valószínűség szerint az angol bajnokságban (Premier League) köthet ki…

 

A torinói illetőségű Tuttosport beszámolói szerint a Juventus csapatában kevesebb lehetőséghez jutó Douglas Costát a portugál ügynökóriás, Jorge Mendes a Wolves együtteséhez szeretne vinné a minap a Liverpoolhoz távozó Diogo Jota helyére.

A 30 éves brazil szélső 2017-ben a Bayern München csapatától kölcsönben került a torinóiakhoz, azóta már véglegesítették, és az elmúlt három idényben együttesen 101 tétmérkőzésen kapott lehetőséget. Posztján bár rendkívül fontos szereplőnek számít, Cristiano Ronaldóék mögött jobbára csak csereként kap lehetőséget, és az általános vélekedés szerint már csak ezért is próbálná ki magát máshol.

A Juvéhoz még egy évig köti szerződés, de a torinóiaknál bekövetkezett változások következtében a jövőben már nem ragaszkodnak hozzá minden áron. Ugyanakkor a brazil szélső gyakran bajlódik sérülésekkel, az elmúlt szezonban például csak 23, az azt megelőzőben pedig mindössze 17 bajnokin tudott edzője rendelkezésére állni fizikai állapotából kifolyólag.