Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter is vinné a Milan kiszemeltjét – sajtóhír

A legfrissebb olasz sajtóértesülések szerint immár az Inter csapata is készen áll ajánlatot tenni a jó ideje a városi rivális AC Milan által kiszemelt szerb hátvédért…

 

Az Il Corriere dello Sport riportja szerint amennyiben az Inter valóban eladja Milan Skriniart a Tottenhamnek, abban az esetben a milánói gárda a pótlása érdekében le szeretné igazolni a Fiorentina tehetséges védőjét, Nikola Milenkovicsot.

A 22 éves hátvéd három évvel ezelőtt 5.1 millió euró ellenében került a Partizan Belgárdtól a “Violákhoz”, akik ennek az összegnek most bizonyára legalább a tízszeresét kaphatják érte, ugyanis az általános vélekedés szerint nagyjából 50 millió euró körüli összeget fizetnének érte a kérői. Milenkovic a fiatal kora ellenében abszolút alapembere volt a firenzei csapatnak, a tavalyi szezonban 37, az azt megelőzőben pedig 34 mérkőzésen lépett pályára az olasz bajnokságban (Serie A).

A tehetséges hátvéd szolgálatai iránt a teljesség igénye nélkül a másik milánói csapat, az AC Milan mellett a Manchester United és a Liverpool is élénken érdeklődött az elmúlt hónapok során.