Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszavonult a közismert magyar csatár – HIVATALOS

Miután már korábban is elgondolkodott rajta, immár tettek követték elhatározását, és befejezte aktív pályafutását az egykori magyar válogatott támadó…

 

A magyar válogatott egykori kiváló csatára, Torghelle Sándor bejelentette, hogy visszavonul az aktív játéktól, de a jövőben is mindenképpen a labdarúgás közelében szeretne tevékenykedni.

“Összességében nem volt olyan nehéz meghozni ezt a döntést. Ha valaki azt mondja, hogy ilyen lesz a pályafutásom, azonnal vittem volna egy tollat, és aláírom azt a papírt. Elégedett lehetek, hiszen játszottam külföldön, illetve a válogatottban, és jó eredményeket értem el. Nincs hiányérzetem, bár nagyon sokan kritikusak voltak velem szemben. Inkább a szép dolgokra emlékezem, mint a negatívumokra, mert olyanok is voltak, de az minden labdarúgó pályafutásában előfordul. Azt lehet mondani, valamit jól csináltam, valamiben kitűntem, valamiért érdekes voltam az emberek számára, nincsen szégyellnivalóm. Tudatosan próbáltam felépíteni magamat, de még nagyon sokat kell még tanulnom, hogy jó szakember legyek. A papír megvan, most jön a munka érdemi rész.”

A 38 éves labdarúgó két évtizeddel ezelőtt a Budapest Honvéd játékosaként debütálhatott a profik között. Később 2004-ben az MTK-tól kezdte meg külföldi karrierjét, mely során szerepelt az angol Crystal Palace, a görög Panathinaikosz és PAOK Szaloniki, valamint a német Carl Zeiss Jena, FC Augsburg és Fortuna Düsseldorf csapatában is. 2011-ben a Honvéd színeiben tért vissza hazájába, hogy aztán a Videoton (2012-2014), az MTK Budapest (2014-2019) és a Vasas (2019-2020) csapataiban is megforduljon még.

Torghelle a magyar válogatottban 2004 és 2010 között 42 mérkőzésen 11 gólt szerzett. Betalált a brazilok és az argentinok kapujába, Kaiserslauternben pedig az ő rendkívül emlékezetes duplájával nyerte meg 2-0-ra a magyar csapat a németek elleni barátságos meccset 2004 júniusában.

Végezetül mi mással emlékezhetnénk karrierjére, mint a Jena színeiben szerzett bődületes fejes góljával, amely Horti Gábor ikonikus kommentálásában országos hírnevet hozott számára: