Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Cristiano Ronaldo egy szinte tökéletes gép”

Nem akárki elemezte tegnap este az AS Roma és a Juventus mérkőzését a Sky Sport stúdiójában. A Serie A második fordulójának legnagyobb rangadóját ugyanis a legendás hírű korábbi olasz csatár, Paolo Di Canio szakértette.

Di Canio pályafutása során megfordult a Napoliban, a Milanban és a Juventus-ban is más egyebek mellett, de a West Hamért és a Lazioért tette ki igazán a pályára szívét-lelkét és politikai meggyőződését.

Di Canio természetesen inkább a Roma vereségéért szorított, semmint a Juventus sikeréért, így érthetően nagyon pozitívan értékelte a végeredményt. A bajnok torinóiak ugyanis a duplázó Cristiano Ronaldonak köszönhetően 2-2-es döntetlennel távoztak a Stadio Olimpicoból. A jobboldali nézeteiről ismert szakértő pedig e képpen értékelt:

„Ez egy abszolút megérdemelt pont volt a Juventus számára, mert a Roma sokkal jobban játszott Rabiot kiállítása miatt. Fonseca csapata teljesen irányított, és végül csak a Juventus DNS és ez a bajnok, Ronaldo volt az, aki megszerezte a Juventus-nak a pontot. Csak ezért érdemelték meg. CR valóban egy szinte tökéletes gép.”

– dicsérte a portugál zsenit, Di Canio.