Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: 25 év után ismét a főtáblán a Ferencváros!

25 évvel ezelőtt jutott utoljára a Bajnokok Ligája főtáblájára a Ferencváros alakulata. Ezt most egy taktikus, 0-0-s mérkőzéssel, idegenben lőtt több góljának köszönhetően ismét elérte a zöld-fehér alakulat.

Összességében nagyon kevés lehetőséget hozott a találkozó. Mindkét csapat tapogatózott az első félidőben, próbálták hibára kényszeríteni ellenfelüket. A Ferencváros több veszélyes beadásig és pár lövésig jutott. A játékrész legnagyobb helyzete a vendégek előtt adódott, de Eikrem kapáslövése elkerülte Dibusz kapuját.

A második félidő is hasonló mederben folyt. Az 59. percben egy szöglet után lövési lehetőséghez jutott a Molde, de az egyik védő nagy blokkot mutatott be. 2 perccel később Zubkov került ziccerbe, viszont nagyon gyengén találta el a labdát. A 75. minutumban egy szép összjátékot követően ziccerbe kerültek a vendégek, Dibusz azonban a helyén volt és nagy bravúrral hárított. A mérkőzés utolsó negyedében a Molde igyekezett a Fradit a kapuja elé szegezni, de a hazaiak jól állták a sarat és sikerült kiharcolniuk a Bajnokok Ligája főtáblára jutást!

FTC – Molde (norvég) 0-0 (0-0)
Helyszín:
Groupama Aréna (zárt kapus) Vezette: Bjorn Kuipers
Gólszerzők:ill.-
Sárga lapok: Botka (42’) ill. Aursnes (26’), James (49’), Hestad (55’)
Kiállítás: – ill. –
Továbbjutott: A Ferencváros 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

FTC: Dibusz – Heister, Blazic, Botka, Lovrencsics – Somalia (Frimpong 87’), Sigér (Laidouni 79’), Haratin – Nguen (79’), Zubkov, Uzuni. Vezetőedző: Szerhij Rebrov

Molde: Linde – Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Hussain (Omoijuanfo 83’), Aursnes, Hestad, Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen 64’) – James. Vezetőedző: Erling Moe