Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: Franciaországba igazolt a Juve védője – hivatalos

A francia élvonalbeli bajnokságban szereplő Stade Rennais a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönben a klubnál folytatja pályafutását a Juventus olasz válogatott hátvédje, Daniele Rugani.

A 26 esztendős futballista megállapodása egy évre szól a Bajnokok Ligájában is induló gárdával.

„Örömmel tölt el, hogy Rennes-ben lehetek. Gyönyörű a város, bár még nem fedeztem fel teljes egészében. Alig várom, hogy bemutatkozzak a csapatban, természetesen sikeres szezont szeretnék eltölteni itt. A hazai sorozatok mellett a BL is hatalmas lehetőség számomra. Az újrakezdés a célom” – nyilatkozta Rugani a bemutatóján.

A Rennais a legrangosabb európai kupában a Chelsea, a Sevilla és a Krasznodar csapataival került azonos csoportba.