Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: a végére kitömte a Crystal Palace-t a Chelsea – videóval

A Crystal Palace két győzelemmel kezdte a bajnokságot, de legutóbb kikapott az Evertontól, míg a Chelsea a második győzelmére hajtott a Premier League idei kiírásában.

Hatalmas fölényben kezdte a meccset a Chelsea, rengeteget volt a labda Havertzéknál, és lövőhelyzetekig is eljutottak a “kékek”, de pontatlanok voltak a kapu előtt. A Crystal Palace a védekezésre rendezkedett be, a “sasoknak” nem sok lehetősége volt az ellentámadásokra, viszont az első 45 percben jól zárt a védelmük, így nem született gól. A második játékrész elején azonban igen, az 50. percben a 100. Premier League-meccsén pályára lépő Chilwell bombázott közelről a kapuba (1-0). Lampard csapata ezután is dolgozott ki helyzeteket, és a 66. percben Chilwell beadása után Zouma fejesével már kettővel vezettek a hazaiak (2-0). A Chelsea nem állt le, míg a Crystal Palace nem tudott veszélyes akciókat vezetni, védelme szétesett, sokat hibáztak a vendégek, előbb a 78. percben (3-0), majd a 82.-ben is összehoztak egy tizenegyest, melyeket Jorginho értékesített, így kialakítva a végeredményt (4-0).

Chelsea – Crystal Palace 4-0 (0-0)
Gólszerzők: Chilwell (50.), Zouma (66.), Jorginho (78., 82.), ill. 

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
16:00: Everton – Brighton (tv: Digi Sport 1)
18:30: Leeds United – Manchester City (tv: Digi Sport 1)
21:00: Newcastle – Burnley (tv: Spíler 1)

Vasárnap:
13:00: Leicester City – West Ham (tv: Spíler 1)
13:00: Southampton – West Brom (tv: Digi Sport 2)
15:00: Arsenal – Sheffield United (tv: Spíler 1)
15:00: Wolverhampton – Fulham (tv: Digi Sport 2)
17:30: Manchester United – Tottenham (tv: Spíler 1)
20:15: Aston Villa – Liverpool (tv: Spíler 1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)