Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: újabb csapatnál tört ki a járvány

Azok után, hogy a közelmúltban a Genoa első keretéből 17 játékos esetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést, egy újabb csapatnál indult útjára a járvány…

 

Az idénynek a bajnoki cím reményében nekivágó Inter a csütörtöki napon már a negyedik játékosa esetében erősítette meg a pozitív koronavírus-tesztet. Először Alessandro Bastoninál fedezték fel a vírust az U21-es válogatottnál zajló ellenőrzések során, majd tegnap kiderült, hogy Milan Skriniar is elkapta a betegséget, a csütörtöki beszámolók értelmében pedig Roberto Gagliardini és Radja Nainggolan tesztje ugyancsak pozitív eredményt hozott.

A milánóiak három forduló után 7 ponttal a negyedik helyen állnak az olasz bajnokság (Serie A) mezőnyében, legutóbb 1-1-es döntetlent játszottak a Lazio ellen, a szünet utáni folytatásban jövő hétvégén pedig városi rangadót játsza(ná)nak az AC Milan.

Csakhogy a túloldalt is akadnak fertőzöttek, a fertőzéssel eddig is bajlódó Zlatan Ibrahimovic és Leo Duarte legutóbbi tesztje ismét pozitív lett, így mindkettejükre további elkülönítések várnak.

Mindeközben a Genoa a minap megerősítette, hogy az első csapatból még mindig 17 játékosa fertőződött a vírussal, és mivel legutóbb elhalasztották a Torino elleni meccset, a szabályok szerint elvileg nem lenne lehetőségük újabb halasztásra. Daniele Faggiano sportigazgató kijelentette, hogy amennyiben pályára kell lépniük a Hellas Verona elleni mérkőzésen, akkor kizárólag az ificsapattal tudják majd megtenni.

A múlt vasárnapi ominózus Juventus-Napoli mérkőzés ügyében az illetékes szervek még mindig nem hoztak döntést, mert az előzetesnél sokkal komplikáltabbnak tűnnek a történtek, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy egyes regionális hatósági szabályozások keresztbe mennek a Serie A által meghozott korlátozásokkal.

Olaszországban tehát zajlik az élet, pedig még szinte el sem kezdődött a szezon, máris könnyen felborulhat minden…