Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: simán, de csak egy góllal verte meg az Arsenalt a City – videóval

A Premier League 5. fordulójában találkozott egymással a Manchester City és az Arsenal. Guardiola csapata az első félidőben lefocizta Mikel Arteta együttesét, a vezetést is megszerezte, a második játékrészre viszont már egyáltalán nem találta a játékát. Az Arsenal azonban így sem tudott még egy egyenlítő gólt sem kiharcolni. 

Fölényben futballozott a Manchester City az első félidőben, és már rögtön az 1. percben megszerezhette volna a vezetést, amikor Rijad Mahrez 40 másodperc után nagyjából 20 méterről csavart a kapu mellé. Az Arsenalnak nem nagyon jött össze a támadásépítés, amit ügyesen használt ki a City, még úgy is, hogy De Bruyne nélkül azért kicsit darabos volt a játékuk. A vezetést azonban így is megszerezték a 23. percben. Egy nagyon szép támadás végén Agüero Fodenhez tolta ki a labdát, aki rá is tűzte azt a kapura, ám Leno védett, viszont a kipattanó Sterling elé került, ő meg ballal a kapuba lőtt. Ezt követően a 26. percben az Arsenalnak is volt egy helyzete, ekkor Saka lőtt kapura a tizenhatosról, de a léc alá tartó labdát Ederson bravúrral ki tudta piszkálni. Egy perccel később viszont már Lenonak kellett nagyot védenie Mahrez próbálkozásánál, de a kapus végül szögletre ütötte ki a labdát. A 35. percben Foden hagyott ki egy hatalmas ziccert, amikor egy letámadás utáni labdaszerzést szórakozott el, hiszen lövését végül Leno lábbal védte. A 40. percben ott volt az Arsenal előtt az esély az egyenlítésre, amikor Saka és Aubameyang összjátéka után a fiatal angol szélső lőhetett, viszont Ederson résen volt és szögletre mentett. Ezzel zárult az első játékrész.

A második félidő elején, a 46. percben az Arsenal került helyzetbe Pépé révén, de fejeséből nem lett gól. Ezt követően egy kicsit leült a mérkőzés, és a City is visszavett a lendületéből. A 69. percben a londoniak jöhettek szabadrúgással nagyjából 23 méterről, amelyet David Luiz végezhetett el, de a kapu mellett szállt el a labda. A 77. percben hosszú idő után végre érkezett egy helyzet: Cancelo ívelte be középre a labdát, ami elszállt David Luiz feje felett, de a brazil védő szerencséjére a játékszer elsuhant a kapu mellett. Az Arsenalnak gondjai voltak a támadásépítésekkel, így messze állt az egyenlítéstől, míg a City nagyon visszavett a tempóból, így arra se sok esély látszott, hogy növeljék az előnyüket. Így csordogáltak le az utolsó percek a meccsből, amivel végülis Pep Guardiola gárdája elégedett lehet.

Manchester City – Arsenal: 1-0 (1-0)
Helyszín: Etihad Stadion (Manchester) Vezette: Chris Kavanagh
Gólszerzők: Sterling (23.) ill. –
Sárga lap: Rodri (14.), Cancelo (63.), Dias (68.), Ake (84.) ill. Thomas (90+4.)
Kiállítás: – ill. –

Manchester City: Ederson, Cancelo, Ake, Dias, Walker, Foden (Fernandinho, 89.), Rodri, Silva, Mahrez, Sterling, Agüero (Gündogan, 65.). Vezetőedző: Pep Guardiola

Arsenal: Leno, Luiz, Gabriel, Tierney, Bellerin, Xhaka (Thomas, 83.), Saka, Ceballos, Willian (Lacazette, 69.), Pépé (Nketiah, 83.), Aubameyang. Vezetőedző: Mikel Arteta

A forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat:
Everton – Liverpool 2-2
Chelsea – Southampton 3-3
Manchester City – Arsenal: 1-0
21:00 Newcastle United – Manchester United (tv: Digi Sport 2)

Vasárnap:
13:00 Sheffield United – Fulham
15:00 Crystal Palace – Brighton & Hove Albion (tv: Spíler 1)
17:30 Tottenham – West Ham United (tv: Spíler 1)
20:15 Leicester City – Aston Villa

Hétfő:
18:30 West Bromwich Albion – Burnley
21:00 Leeds United – Wolves

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: