Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Napoli fellebbez a döntés ellen

Ahogyan arról beszámoltunk, a Napoli csapata regionális hatósági korlátozásokra hivatkozva nem utazott el az október 4-i, Juventus elleni mérkőzésre,majd a múlt héten a sportdöntő-bíróság nem adott helyt a csapat “kifogásának”, és a meccs eredményét 3-0-val a torinóiak javára könyvelte el, a Napolit pedig még egy pont levonással is büntette…

 

Egybehangzó olasz lapértesülések szerint a Napoli csapata nem hajlandó beletörődni ebbe az egyébként is sok visszhangot kapó döntésbe, és az olasz olimpiai bizottságon (CONI) keresztül fellebbezni készülnek.

Mint ismeretes, a nápolyiak azzal érveltek, hogy a campaniai egészségügyi hatóság megtiltotta, hogy a régión kívülre utazzanak, ezért nem tudtak elutazni az ominózus mérkőzésre Torinóba, azonban később a hatósági egyeztetések során az illetékes szervek megegyeztek abban, hogy ez nem tiltás, csupán “ajánlás” volt a csapat felé, és részt kellett volna venniük a mérkőzésen fertőzött játékosaik nélkül.

A Serie A koronavírus-protokollja egyébiránt megegyezik az európai szövetség vonatkozó szabályaival, tehát ha egy csapatnak van legalább 13 bevethető játékosa, köztük legalább egy kapus, akkor a meccset le kell játszani.

Az ügy tehát még mindig nem zárult le, és várhatóan ha valóban benyújtják a fellebbezést, még onnan is hetekig tarthat, míg a CONI jogerős döntést hoz a találkozó sorsát illetően…