Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: Kulusevski szerint nem számít a kor

Érdekes helyzetbe került a Juventus januári igazolása, Dejan Kulusevski. A svéd válogatott támadó ugyanis azonnal alapember lett a nyáron kinevezett vezetőedzőnél, Andrea Pirlonál.

A klublegendának számító Pirlo első komoly edzői kihívását teljesíti, és egyelőre sikerrel jár a fiatalítás tekintetében. Igaz, az éppen koronavírussal „küzdő” Cristiano Ronaldora nem számíthat, de az öregekre is számít. Azokból pedig van bőséggel a Juve keretében, amelyben nyolcan is elmondhatják magukról, hogy betöltötték harmincadik életévüket. Sőt, a walesi Ramsey is csatlakozik a háromikszesek táborához decemberben.

A fiatalítás része egyértelműen a fentebb emlegetett Kulusevski beépítése. A macedón származású jobbszélső 20 évesen alapembernek számít a világ egyik legerősebb csapatánál. A korábban az Atalantát és a Parmát erősíti támadó nagyon éretten nyilatkozott a több generációt felsorakoztató Juve helyzetéről:

„Itt minden fantasztikus, korosztályokról szó sincs, hiszen nem számít, hogy hány éves vagy. ha játszani kell, akkor játszanod kell. Mindenki nagyon sokat segít nekünk, és mindenki készen áll a játékra. Amikor valami nem megfelelőt cselekszem, akkor azonnal elmondják, hogy fejlődhessek.”

– dicsőítette a torinóiakat, Kulusevski.