Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: kialakult a legjobb 16 csapat mezőnye

Keddtől csütörtökig bonyolították le a Libertadores-kupa csoportkörének utolsó fordulóját, így az utolsó kiadó továbbjutó helyek is gazdára találtak…

 

Nem sok kérdés maradt az utolsó fordulóra, hiszen az ötödik kör után a 16 nyolcaddöntős helyből 11 már ismert volt. A Vadócz Krisztiánt ismét csereként foglalkoztató Penarol számára nem jött össze a bravúr, ugyan sikerült hátrányból fordítva legyőzni a brazil Athlético Paranansét 3-2-re, egy hajrábeli találat a bolíviai Jorge Wilstermannt a csoport élére, a világvándor magyar középpályás csapatát pedig a harmadik helyre repítette.

Az ecuadori Delfín is bravúrt ért el, hiszen bejutott a legjobb 16 közé, miután idegenben győzte le a veterán Roque Santa Cruzt foglalkoztató paraguayi Olimpia Asunciónt, és az egész csoportkörben a legtöbb pontot szerző brazil Santos mögött második lett csoportjában. Ugyanebben a kvartettben az Hernán Crespo által trenírozott Defensa a harmadik helyen végzett.

A legtöbb csoportban már csak az első-második helyezett sorrendje volt kérdéses: Paulo Vinicius végig játszotta a Nacional mérkőzését, amely egyel jobb gólkülönbsége révén végzett csoportja élén az argentin Racing Clubbal szemben. A tavalyelőtti győztes River Plate 3-0-ra kiütötte és megelőzte az LDU Quitót, s ebben a csoportban lett harmadik a jó erőkből álló Sao Paulo együttese. A Boca Juniors csoportelsősége már korábban eldőlt, azért a “genovaiak” ugyancsak 3-0-s győzelmet arattak a duplázó veterán Carlos Tévez vezényletével. A címvédő Flamengo hatodik meccsén az ötödik győzelmét aratva ugyancsak biztosan lépett tovább.

A legjobb 16 közé végül hat brazil, három-három argentin és ecuadori (!), két paraguayi, valamint egy-egy bolíviai és uruguayi csapat jutott be. Az egyenes kieséses szakasz tábláját pénteken sorsolják ki, a nyolcaddöntőben a csoportelsők másodikkal találkozhatnak. Az egyes csoportok harmadik helyezettjei pedig a Copa Sudamericanában folytatják a legjobb 32 között.

A csoport:
Flamengo (brazil)-Atlético Junior (kolumbiai) 3-1
Independiente del Valle (ecuadori)-Barcelona (ecuadori) 2-0

A csoport végeredménye

B csoport:
Bolivar (bolíviai)-Guarani (paraguayi) 2-3
Palmeiras (brazil)-Tigre (argentin) 5-0

A csoport végeredménye

C csoport:
Colo Colo (chilei)-Jorge Wilstermann (bolíviai) 0-1
Penarol (uruguayi)-Athlético Paranaense (brazil) 3-2

A csoport végeredménye

D csoport:
River Plate (argentin)-LDU Quito (ecuadori) 3-0
Sao Paulo (brazil)-Binacional (perui) 5-1

A csoport végeredménye

E csoport:
Grémio (brazil)-America De Cali (kolumbiai) 1-1
Universidad Catolica (chilei)-Internacional (brazil) 2-1

A csoport végeredménye

F csoport:
Nacional (uruguayi)-Alianza Lima (perui) 2-0
Racing Club (argentin)-Estudiantes Merida (venezuelai) 2-1

A csoport végeredménye

G csoport:
Santos (brazil)-Defensa y Justicia (argentin) 2-1
Olimpia Asunción (paraguayi)-Delfín (ecuadori) 0-1

A csoport végeredménye

H csoport:
Boca Juniors (argentin)-Caracas (venezuelai) 3-0
Libertad (paraguayi)-Independiente Medelli (kolumbiai) 2-4

A csoport végeredménye

A legjobb 16 mezőnye – balra a csoportelsők, jobbra a csoport másodikok:

 

További dél-amerkai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!