Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: megszenvedett a Pool, de legyőzte a West Hamet – videóval

Az angol bajnokság. 7. fordulójában a Liverpool a West Hamet fogadta az Anfielden. A címvédő egész meccsen fölényben focizott, viszont a londoniak egy korán talált góllal nagyon megnehezítették a Pool dolgát, de végül jött megint Diego Jota, és megmentette csapatát. 

A játék képét tekintve a Liverpool uralta a mérkőzést, de a West Ham a 10. percben megszerezte a vezetést, mint később kiderült, az egyetlen kapuralövéséből az első játékrészben. Masuaku beadása után Gomez éppen Fornalshoz fejelte a labdát, aki végül a jobb alsóba helyezte a labdát. A Liverpool bár több támadást épített, nagyon nehezen tudta áttörni a londoniak védelmét, akik fegyelmezetten zárták a területeket. A 25. percben azonban jött az első nagy Liverpool-helyzet, ekkor Szalah adott nagy labdát Manénak, aki Creswell mellett elesett a tizenhatos vonalánál, de a játékvezető nem adott büntetőt. A 37. percben Mané váltott ritmust a védők gyűrűjében, majd kitette a labdát Robertsonnak, aki kapásból lőtt, de a labda a kapu fölött szállt el. A 40. percben azonban már megkapta a büntetőjét a Pool, miután Masuaku rúgott oda Szalah-nak a tizenhatoson belül. Az egyiptomi is állt oda elvégezni a tizenegyest, és végül a kapu közepébe lőtte a labdát, ezzel egyenlítve csapatának.

A második félidőben is fölényben volt a hazai csapat a játék képét tekintve, de az első nagy helyzet az 50. percben a West Ham nevéhez fűződött. Masuaku pontos centerezésére Fornals érkezett bevetődve, de Alisson fogta a lövést. A 66. percben Fornals már a tizenhatoson belül volt, passzolhatott is volna Bowennek, de helyette inkább lőtt, és a labda levágódott az egyik védőről. Ezt követően a Pool elkezdte megrohamozni a vendégek kapuját: először Mané és Robertson veszélyeztett, majd Szalah lőtt centikkel a kapu mellé. A 77. percben Diego Jota be is talált, de a játékvezető a videóbíró használata után szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot. A 85. percben azonban ismét gólt lőtt a portugál, de ez már érvényes volt. Shaqiri labdája jutott át a védőkön, ami Diogo Jota elé került, ő pedig közelről lőtt a kapu bal oldalába. A West Hamben már nem volt erő az egyenlítésre, így a címvédő gyűjthette be a három pontot.

Liverpool – West Ham: 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Szalah (42. – büntetőből), Jota (85.) ill. Fornals (10.)
Sárga lap: – ill. Rice (49.)
Kiállítás: – ill. –

A 7. forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Wolves – Crystal Palace 2-0

Szombat:
Sheffield United – Manchester City 0-1
Burnley – Chelsea: 0-3
Liverpool – West Ham United: 2-1

Vasárnap:
13:00 Aston Villa-Southampton (tv: Spíler 1)
15:00 Newcastle United-Everton (tv: Digi Sport 2)
17:30 Manchester United-Arsenal (tv: Digi Sport 1)
20:15 Tottenham-Brighton & Hove Albion (tv: Digi Sport 1)

Hétfő:
18:30 Fulham-West Bromwich Albion (tv: Digi Sport 2)
21:00 Leeds United-Leicester City

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: