Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: megszenvedte kulcsemberei hiányát, megint kikapott az Everton – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság 7. fordulójának vasárnapi játéknapján a szezont remekül kezdő Everton zsinórban másodszor maradt pont nélkül, ezúttal a Newcastle United babrált ki Carlo Ancelotti csapatával.

A Szarkák felemás teljesítményt mutattak az idény eddigi részében, most azonban minden esélyük megvolt arra, hogy elkapják a liverpooli kékeket. A vendégeknél ugyanis több kulcsember is hiányzott, James Rodríguez és Seamus Coleman sérülés miatt nem volt bevethető, míg Lucas Digne és Richarlison az eltiltását töltötte – ráadásul a kapuban sem Jordan Pickford, hanem Robin Olsen kapott helyet.

Az összecsapás első játékrészében egyik csapat sem tudott túljárni az ellenfél kapusának eszén, bár az igaz, hogy nem is nagyon rohamoztak a támadásokkal.

A második félidőben az Everton többet birtokolta a labdát, több lehetőségük is adódott, de vezetéshez mégis a hazaiak jutottak: az 56. percben Callum Wilson büntetőből volt eredményes. Ancelotti legénységén a csereként beálló Bernard sem tudott segíteni, ahogyan Cenk Tosun és Alex Iwobi beállítása sem mutatkozott meg érdemben. A véghajrához közeledve Steve Bruce gárdája eldöntötte a három pont sorsát, az alakulat gólfelelőse, Wilson ismét lecsapott. A hosszabbításban az ellenfél csatára, Dominic Calvert-Lewin szépíteni tudott, beállítva a végeredményt – ez volt az angol válogatott futballista tizenegyedik találata az idényben.

A Newcastle a győzelmének köszönhetően feljött a 10. helyre a Premier League tabelláján, míg az Everton a listavezető Liverpoolhoz képest hárompontos hátrányban készülhet a Manchester United elleni bajnokira.

Newcastle United – Everton Football Club 2–1 (0-0).
Gólszerzők: Wilson (2 – egyet büntetőből), ill. Calvert-Lewin.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Péntek
Wolverhampton 2–0 Crystal Palace

Szombat
Sheffield United 0–1 Manchester City
Burnley 0–3 Chelsea
Liverpool 2–1 West Ham

Vasárnap
Aston Villa 3–4 Southampton
17:30 Manchester United – Arsenal
20:15 Tottenham – Brighton

Hétfő
18:30 Fulham – West Brom
21:00 Leeds – Leicester

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: