Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ukrajna: Sahtar-győzelem az ukrán rangadón

A Dinamo Kijev nem bírta el azt, hogy a járvány megtizedelte őket, illetve azt hogy Sydorchukot az első félidő végén kiállították.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, kevés lehetőséget tudtak kialakítani a csapatok. Mindkét együttesnek okozott már gondot a szezonban a koronavírus-járvány, a kijeviek rengeteg játékosuk nélkülözésére kényszerültek, míg a Sahtarba már néhányan visszatérhettek a korábban fertőzöttek közül. Ennek ellenére a 34. percig jól állta a sarat a Dinamo, ám ekkor Moraes góljával előnybe került a Donyeck (0-1). Az első félidő legvégén még nehezebb helyzetbe kerültek a hazaik, Sydorchukot állította ki a játékvezető. A második játékrészre megfogyatkozó Kijevnek már csak a védekezésre maradt energiája, nem tudtak a hazaiak ellentámadásokat vezetni. A Sahtar nem alakított ki sok helyzetet, de azt a keveset remekül használta ki. A 66. percben Antonio volt eredményes (0-2), majd a 73.-ban Alan Patrick is betalált, ezzel végképp eldöntötte a mérkőzést a Sahtar (0-3).

Dinamo Kijev – Sahtar Donyeck 0-3 (0-1)
Gólszerzők: ill. Moraes (34.), Antonio (66.), Alan Patrick (73.)
Kiállítva: Sydorchuk (45+1.), ill. 

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)