Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: kiderült, mennyi időt kell kihagynia Ansu Fatinak

Nem kaptak jó híreket a Barcelona szimpatizánsai, mivel hosszú hónapokig nem léphet pályára a katalán együttes fiatal tehetsége, Ansu Fati.

A Barcelona hivatalos közleménye szerint Ansu Fati térdét meg kellett műteni, ami azt eredményezi, hogy 4 hónapig lesz harcképtelen – ezt szintén megerősítette a katalán együttes.

Fati a Betis elleni, 5-2-es bajnoki győzelem alkalmával sérült meg, de akkor még nem tudták, hogy milyen súlyos a dolog. Ha el tudták volna kerülni az operációt, lényegesen hamarabb térhetett volna vissza a pályára, de mint most kiderült, sajnos ez szükségszerű volt.

A 18 éves támadó hiányát nagyon megfogja érezni az eddig nem túl jó teljesítményt nyújtó Barcelona, ami most a legjobb játékosát vesztette el: Fati ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 10 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 5 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.