Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egész jól szerepelt a magyar válogatott eddig a zárt kapus mérkőzéseken

A magyar labdarúgó-válogatott a koronavírus-járvány miatt a csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőn zárt kapuk mögött fogadja az izlandi csapatot a Puskás Arénában. Az együttes az eddigi hat nézők nélküli összecsapásán kifejezetten jól szerepelt, csak egyszer kapott ki.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai összeállítása a hat találkozón négy győzelem mellett egy-egy döntetlen és vereség született, írja az MTI.

Az első három esetben a nemzetközi (FIFA) vagy az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt nem lehettek szurkolók a lelátón, míg 2020-ban a pandémia miatt volt üres a stadion három találkozón is. A 2019 októberi, Azerbajdzsán ellen 1-0-ra megnyert Eb-selejtező annyiban kakukktojás, hogy akkor csak gyerekek lehettek a nézőtéren.

A magyarok az azeri csapaton kívül két éve a görögöket is nézők nélkül győzték le, idegenben pedig idén Törökországban és Szerbiában diadalmaskodtak. Az első, 2013-as zárt kapus találkozón 2-2-es döntetlent játszottak a vendég románokkal, az egyetlen vereségüket pedig idén szeptemberben, hazai pályán, az oroszoktól szenvedték el.

A magyar labdarúgó-válogatott eddigi zárt kapus mérkőzései:

2013.03.22.: Magyarország-Románia 2-2 – vb-selejtező
2018.09.11.: Magyarország-Görögország 2-1 – Nemzetek Ligája
2019.10.13.: Magyarország-Azerbajdzsán 1-0 – Eb-selejtező
2020.09.03.: Törökország-Magyarország 0-1 – Nemzetek Ligája
2020.09.06.: Magyarország-Oroszország 2-3 – Nemzetek Ligája
2020.10.11.: Szerbia-Magyarország 0-1 – Nemzetek Ligája