Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Franciaország: “Sokkoló a vereség, tanulnunk kell belőle!”

A világbajnok háza táján érthető módon nehezen élték meg a Finnország ellen hazai pályán elveszített találkozót, még akkor is, ha barátságos meccset játszottak a felek. 

A franciák érzéseit tökéletesen összefoglalták Antoine Griezmann meccs utáni szavai.

Az FC Barcelona támadója érthető módon csalódásról beszélt, különösen annak tükrében, hogy a gallok 24 alkalommal próbálkoztak a gólszerzéssel (Mivel nem lőttek gólt, ez negatív rekord egy 2017-es Luxemburg elleni meccs óta, ahol 34-szer próbálkoztak – a szerk.), mégsem sikerült bevenniük az északiak kapuját.

“Csalódás az eredmény. Bőven megvoltak a lehetőségeink, Marcusnak (Thuram) például 2 vagy 3 ígéretes helyzete is volt, mégsem lőttünk gólt. Elemeznünk kell a találkozót, megvizsgálni, mit rontottunk el, majd felkészülni a Portugália ellen (szombat). Az biztos, hogy tanulnunk kell ebből a meccsből!” – Fogalmazott Griezmann, aki ha már említette a kapufát is jegyző Marcus Thuramot (…)  Borussi Mönchengladbach debütánsa is ‘tanulópénzről’ beszélt.

“Jól játszottunk az első félidőben. A finnek viszont nagyon egységesek voltak, roppant szervezett futballt mutattak be. Személy szerint sokat kell még fejlődnöm ezen a szinten. Amilyen gyorsan csak lehet, szeretnék tanulni, és tapasztalatokat gyűjteni.” – Így a legendás Lilian Thuram fia.”