Eb-pótselejtező: “nem érdemtelen győzelem”

Ahogyan arról beszámoltunk, csütörtök este a magyar válogatott drámai küzdelemben felülmúlta Izlandot és kijutott az Európa-bajnokságra…

A sorsdöntő mérkőzésen koronavírus-fertőzése miatt személyesen nem lehetett jelen a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi. Az olasz szakember távollétében a honfitárs pályaedző, Cosimo Inguscio irányította a kispadról a csapatot:

“A meccs nehezen indult számunkra, éreztük a nyomást, mert tudtuk, ha itt nem járunk sikerrel, nincs több esély. És ez a nyomás volt, akire fékezőleg hatott. A szünetben egyeztettünk a szövetségi kapitánnyal is, és tisztáztuk, hogy ez az utolsó esély, ami veszendőben van. Sikerült az éhséget felkelteni a csapatban. A győzelmet megérdemeltük. Nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül raboltuk volna el. Marcóval folyamatosan kapcsolatban álltunk, megbeszéltük a cseréket is. Folyamatosan beszéltünk telefonon. Minden észrevétel hasznos lehet tőle, hiszen mégiscsak ő a szakvezető.”

A pályaedző a sajtótájékoztató végén ígéretet tett, hogy a következő hat hónapban a stáb megtanul magyarul, egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik bíztak bennük.