Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szoboszlai: “úgy gondoltam, elrúgom…”

Ahogyan arról beszámoltunk, csütörtök este a magyar válogatott drámai küzdelemben felülmúlta Izlandot és kijutott az Európa-bajnokságra…

A mérkőzése hőse végül Szoboszlai Dominik lett, akire előzetesen már hatalmas nyomás nehezedett, talán mindenki tőle várta a csodát, de az utolsó pillanatokban igazolni tudta klasszisát, majd érzelmes nyilatkozatot adott:

“Nem gondolom, hogy mindenki azt várta, hogy én legyek a hős, de ez a csapat nélkül nem sikerülhetett volna. Miután Sigér leblokkolta a labdát, és miután Sallai elvitte az embert, húsz méterről, úgy gondoltam, már nem futok tovább, és elrúgom. Nagy hullámvasút volt ez a hét, a gólörömnél pedig minden átfutott bennem, ahogy kiskoromtól eljutottam idáig, és a gólommal kijutottunk az Európa-bajnokságra. A félidőben mindenki üvöltött, hogy meg tudjuk fordítani, és sikerült is.”

A magyar nemzeti csapat ezzel egymást követő második alkalommal jutott ki a kontinensbajnokságra, ahol jövő nyáron Portugália, Franciaország és Portugália csoportjában próbálhat szerencsét.