Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozik az izlandi szövetségi kapitány! – Hivatalos

A két Nemzetek-Ligája párharcot követően távozik az izlandi válogatott éléről Erik Hamrén. A svéd szakember ezt a legutóbbi sajtótájékoztatón jelentette be.

Erik Hamrén bejelentette, hogy már nem sokáig irányítja Izlandot szövetségi kapitányként. A 63 esztendős szakember még a Nemzetek Ligája A-ligájának utolsó két csoportmeccsén leül a kispadra, de ezt követően távozik. Az izlandiak először Dániában szerepelnek, majd Angliában zárják le ezt a sorozatot. Az északi gárda pont nélkül áll jelenleg a csoportjában és biztossá vált, hogy búcsúznak az A-ligától.

Hamrénnel kapcsolatban már korábban is pletykálták, hogy távozhat, ám ez akkor vált szinte biztossá, amikor csütörtökön 2-1-re kikaptak a magyar válogatottól, és így nem jutottak ki az Európa-bajnokságra. A svéd edző 2018-ban vállalta el a szövetségi kapitányi pozíciót. Izlandot eddig 24 mérkőzésen irányította, ahol 8 győzelem, 5 döntetlen és 11 vereség a mérlege.