Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: kétgólos hátrányból verte meg a Monaco a PSG-t – Videóval

A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 11. fordulójában rendezték az idény egyik legjobban várt összecsapását, a Monaco – PSG mérkőzést.

A mérkőzést nem nagy iramban kezdték a csapatok és egészen a 26. percig nem is jegyezhettünk fel komolyabb lehetőséget. Ám akkor a Monaco korábbi játékosa, Kylian Mbappé egy remek Di María kiugratással tudott meglógni a védőktől, aminek a végén higgadtan fejezte be a lehetőségét (0-1). Alig tíz minutummal később pedig megszerzi a második találatát is a fiatal francia támadó, Fofana buktatta Rafinhát a tizenhatoson belül, így büntetőhöz jutottak a párizsiak, amelyet Mbappé értékesített (0-2). Ennek következtében kétgólos vendég előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

Azonban a második játékrészben hatalmasat fordult a játék, ugyanis a Monaco kettős cserét követően kemény iramot diktált és a saját kapuja elé szegezte a PSG-t, aminek meg is lett az eredménye. Az 52. percben szerencsés módon eljut a labda Kevin Volland elé, ő pedig kisebb bizonytalanság után végül öt méterről a kapuba pofozta a labdát (1-2). A 66. percben pedig duplázni tud a német csatár is, Fábregas kapott remek labdát, amit el tudott pöccinteni Keylor Navas mellett, így Vollandnak már nem volt nehéz dolga, csak érkeznie kellett és az üres kapuba pofoznia a lasztit (2-2). A 82. minutumban Diallo szabálytalanságát követően büntetőhöz jutottak a hazaiak, amelyet Fábregas értékesített higgadtan, sőt a védőt ki is állította Turpin játékvezető (3-2).

A hercegségiek ezzel a győzelmükkel négy pontra megközelítették az éllovas PSG-t, és jelen pillanatban a második helyet foglalják el a tabellán, de a Lille egy, míg a Marseille két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint ők, és ha mindkét együttes behúzza elmaradt mérkőzéseit, úgy lecsúszhatnak a negyedik pozícióba. Sőt, ha a Marseille győz mind a két elhalasztott találkozóján, akkor befoghatja a PSG-t is.

Monaco – PSG 3-2 (0-2)
Játékvezető: C. Turpin, Helyszín: Stade Louis II (Monaco)
Gólszerzők: K. Volland (52. 66.), Fábregas (84. – büntetőből) ill. Mbappé (26. 36. – büntetőből)
Kiállítva: Diallo (83.)

Monaco: Mannone – Matsima, Disasi, Badiashile, Ballo Touré (Henrique 46.) – Diop (Jovetic 90+2.), Tchouameni (Florentino 90.), Fofana, Martins – Volland, Geubbels (Fábregas 46.). Vezetőedző: N. Kovac

PSG: Navas – Dagba, Diallo, Kimpembe, Kurzawa (Bakker 68.) – Di Maria (60.), Pereira (Parades 68.), Rafinha (Florenzi 85.), Sarabia – Mbappé (Ruiz-Atil 68.), Kean. Vezetőedző: T. Tuchel

A 11. forduló további mérkőzései
Péntek
Rennes – Bordeaux 0-1

Szombat
17:00 Brest – Saint-Étienne (Digi Sport 2)
Az Olympique Marseille – Nice találkozót elhalasztották.

Vasárnap
13:00 Nantes – Metz (Digi Sport 2)
15:00 Dijon – Lens
15:00 Montpellier – Strasbourg
15:00 Reims – Nimes
17:00 Angers – Lyon (Digi Sport 2)
21:00 Lille – Lorient (Digi Sport 2)

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye