Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi egyre jobban halad új csapata felé – sajtóhír

Pep Guardiola csütörtöki szerződéshosszabbítása után az angol és a katalán sajtó egyaránt úgy gondolja, hogy januárban végbemehet a Barcelona sztárjának jó ideje rebesgetett klubváltása…

Az egyik legfontosabb akadály elhárult az elől, hogy Lionel Messi rövidesen a Manchester City játékosa legyen, ugyanis az angol sztárcsapat a minap további két évvel megújította katalán menedzsere, Pep Guardiola idény végén lejáró szerződését. Vagyis az argentin klasszis a leendő csapatának régi mesterével dolgozhatna újra együtt.

Az angol és a katalán sajtó egyaránt biztos benne, hogy Messi legkésőbb a 2020-2021-es szezon végén el fogja hagyni az általa több mint másfél évtizede szolgált Blaugranát, és minden bizonnyal a City-ben folytatja pályafutását. Egyesek szerint a szigetországiak valamekkora összegért cserébe már januárban megpróbálják szerződtetni az argentint. A szabályok értelmében hat hónappal az aktuális kontraktusa lejárta előtt minden potenciális szabadúszónak lehetősége van elköteleznie magát új csapatához, tehát Messi akár már januárban megkötheti júliustól érvényes szerződését is leendő klubjával.

Mint ismeretes, a hatszoros aranylabdás a mostani szezont megelőzően benyújtotta távozási szándékát a vezetőségnek, melyet azonban elutasítottak és csak a 700 millió eurós kivásárlási ára megfizetése esetén engedték volna el. A City mellett több csapat is szívesen látta volna, azonban ezt a csillagászati összeget érthető módon senki nem tudta megfizetni, így Messi végül úgy döntött, hogy a szabályok szerint kitölti szerződését és még egy évet marad a katalán csapat alkalmazásában.

Messi 2004 óta több mint 700 tétmérkőzésen lépett pályára a Barca színeiben, és ha lehet hinni saját szavainak, akkor a mostani az utolsó szezonja a klubnál, ezt követően pedig könnyen akár Guardiola csapatához is csatlakozhat.