Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hatgólos meccsen győzedelmeskedett az Inter

A Serie A 8. fordulójában az Inter a Torinót fogadta, és egy nagyon izgalmas mérkőzést játszottak. A vendégek a vezetést még megszerezték, de a hazaiak később feléledtek, és egy nagyon szép hajrával megnyerték a mérkőzést. 

Az első félidőben a Torino játszott fölényben, de helyzetük kevés volt, ami igen, az leginkább Simone Zaza nevéhez fűződött. Az Internél a támadók nem nagyon tudtak mit kezdeni, így közel sem kerültek a gólhoz. A 47. percben végül sikerült megszereznie a vezetést. Meite szép labdát küldött Zaza irányába, aki jól használta ki a helyzetet és a hálóba lőtt.

A második félidőben szépen lassan kezdte átvenni az irányítást az Inter. Ettől függetlenül a 60. percben büntetőt kapott a Torino, amit Cristian Ansaldi magabiztosan értékesített is, ezzel kétgólos előnybe hozva csapatát. A hazaiak ezután kezdtek a gólgyártásba, amit a 64. percben kezdett meg Alexis Sanchez. Két perccel később Lukaku a bal kapufát találta el, majd a 67. percben már nem hibázott, és Sanchez beadása után gond nélkül passzolt a hálóba, ezzel kiegyenlítve. A 84. percben az Inter is kapott egy tizenegyest, amit szintén Lukaku vállalt el, aki védhetetlen lőtt Salvatore mellett a jobb alsó sarokba. Végül a 90. percben szerezték meg az utolsó gólt, miután Lukaku passzolt kiválóan Lautaro Martineznek, aki a kapu közepébe lőtt.

Inter – Torino: 4-2 (0-1)
Gólszerzők: Sanchez (64.), Lukaku (67. 84. – büntetőből), Lautaro (90.) ill. Zaza (45+2.), Ansaldi (62. – büntetőből)
Sárga lap: D’Ambrosio (35.), Bastoni (46.), Young (61.) ill. Verdi (31.), Singo (70.)
Kiállítás: – ill. –

A bajnokság eddig eredményei és további mérkőzései:

Szombat:
Crotone – Lazio 0-2
Spezia – Atalanta 0-0
Juventus – Cagliari 2-0

Vasárnap:
Fiorentina – Benevento 0-1
AS Roma – Parma 3-0
Inter – Torino 4-2
Sampdoria – Bologna 1-2
Verona – Sassoulo: 0-2
18:00 Udinese – Genoa (Tv: Digi Sport 1)
20:45 Napoli – AC Milan (Tv: Digi Sport 1)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: