Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dortmund vinné az Inter kegyvesztettjét – sajtóhír

Miután az Inter csapata nyíltan árulja tavalyi sztárigazolását, a világsajtóban napról napra újabb európai topcsapatokat hoznak hírbe a szebb napokat is megélt irányítóval kapcsolatban…

A Tuttomercatoweb aktuális információi szerint a német bajnokság (Bundesliga) kihívója, a Borussia Dortmund gárdája vételi opcióval kölcsön akarja venni az Inter létszámfeletti irányítóját, Christian Eriksent.

A 28 éves dán kiválóság lejáró szerződését megelőzően, múlt januárban mindössze 27 millió euró ellenében igazolt át a Tottenham csapatától a Nerazzurrihoz. Eriksen 2013 óta állt a Spurs alkalmazásában, korábban hosszú éveken át vezető szerepet töltött be, összességében 304 mérkőzésen 69 gólt szerzett a csapat színeiben, azonban hosszas huzavona végén végül nem volt hajlandó új szerződést kötni a londoniakkal, és a távozás mezejére lépett.

Az Internél azonban nem találták meg a helyét, Antonio Conte a kezdőcsapatban csak elvétve számol vele, és már közölte a klubvezetéssel, hogy szívesen túladna rajta. Eriksen a milánói egylet színeiben az elmúlt idény második felében 26 mérkőzésen lépett pályára, többségében csereként, míg az új szezonban hatból öt bajnokin ugyan játszott, de amikor kezdőként kapta meg a lehetőséget, akkor sem tudott bizonyítani.