Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Még egy lépéssel közelebb a mellőzött sztár távozása?

Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy a Real Madridból akár már a télen távozhat Isco. Legutóbb a középpályás ügynöke további okot is adott a találgatások folytatására. 

Úgy tűnik, egyre közelebb Isco távozása a spanyol fővárosból. Azok után, hogy már egy Christian Eriksen – Isco csere is felmerült, a a 28 esztendős spanyol válogatott játékos ügynöke is Isco távozásáról beszélt.

“Jelen állás szerint nem kaptunk még konkrét ajánlatot, de az biztos, hogy Isco ki akarja magát próbálni egy másik bajnokságban!” – Fogalmazott Isco édesapja, Francisco Alarcón, aki fia ügyeit is képviseli.

Az édesapa hiába jegyezte meg, hogy ‘fiának az sem probléma, ha Madridban kell maradnia’, a madridi sportsajtó máris felkapta a nyilatkozatát, és egyre biztosabban állítja, hogy januárban távozhat a korábbi Malága-játékos a Bernabéuból.

A blancóknál 2013 óta futballozó Isco esetében továbbra is elsősorban angol klubcsapatokat említenek, mint például az Everton, az Arsenal vagy a Manchester City.