Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Koeman szerint Griezmannak sincsenek problémái!

A katalánok trénere, a Dinamo Kijev elleni idegenbeli győzelem után kiállt a Lionel Messi mellett a sajtó által szintén sokat ‘megtalált’ Antoine Griezmann mellett.

“Griezmann a kispadon kezdett, mert lehetőséget akartam adni azoknak is, akik eddig nem játszottak sokat, ám keményen dolgoznak azért, hogy a csapatba kerülhessenek.” – Idézi Koemant az As című sportnapilap, aki megkért mindenkit, hogy ne kreaáljanak problémákat abból, hogy Lionel Messi el sem utazott Kijevbe, Griezmann pedig csak a kispadon kezdett.

“Griezmann tudom, hogy boldog a Barcánál. Az egyetlen problémája az, hogy nincs szerencséje a gólszerzéssel, de nagyon keményen dolgozik azért, hogy ez változzon.” – Így a holland tréner, aki természetesen elégedett summázta csapata kijevi találkozóját is.

“Egy olyan Barcát láttam, amelyet szeretnék. Tetszett az a kollektív munka, amelyet beletettünk ebbe a mérkőzésbe. Domináltunk a találkozón, szereztünk 4 gólt, bár az is igaz, hogy az első félidőben a hatékonyságunk még nem volt az igaz. Sikerre éhes futballisták léptek elő a sorban, pihentetni tudtunk kulcsjátékosokat, és a fiatalok is lehetőséget kaptak… Összességében abszolút elégedett vagyok!” – Fogalmazott Koeman.