Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Még meg sem születtem, de már ide tartoztam!

Újabb hangzatos mondatokkal teli interjút adott az FC Barcelona egyik legújabb üdvöskéje, a Las Palmastól a nyáron szerződtetett Pedri.

A pár napja (november 25-én) 18. születésnapját betöltő tehetség legutóbb még azzal lopta be magát a Barca-szurkolók szívébe, hogy odabökött egyet a Real Madrid kiválasztási rendszerének. Ezt most sikerült megtoldania még egyel, tovább ragozva Barca iránti szeretetét.

“Még meg sem születtem, de már a Barcához tartoztam! “A nagyapám alapította például a szülővárosomban, Tegueste-ben a helyi Barca-szukrolói klubot!” – Idézi az As Pedrit, akivel a Barca egy dokumentumfilmet is forgatott, amelyben elhangoztak a következő mondatok.

“Sok szép emlékem van kiskoromból, amikor is szinte egész napokat a bátyámmal töltöttem, vagy a focipályán, vagy a medence partján. Ő egy nagyon fontos személy az életemben, vigyázott rám, és a mai napig sok tanáccsal ellát.  Az emberek Tenerife szigetén nyugodtak, kiegyensúlyozottak, ami úgy gondolom sokat segíthet a sportpályán is.” – Így Pedri, akinek gyermekkori edzőit is megszólaltatták.

“Már 9 évesen látszott, hogy különleges adottságai vannak. Soha nem láttam még ilyen képességű gyermek-labdarúgót!” – Hangzik el ezen két mondat a dokumentumfilmben.

A Barcánál egyébként nem véletlen, hogy Pedriről filmet is forgattak, hiszen a katalánok nagyon bíznak abban, hogy a már spanyol U21-es válogatott szélső igazolja majd, hogy valóban különleges tehetséggel bír.