Premier League: hazai pályán ütötte ki ellenfelét a Manchester City – Videóval

Az idén sokat botladozó Manchester City fogadta a szintén nagyon gyengén teljesítő Burnley együttesét szombat délután az angol bajnokság 10. fordulójában.

A manchesteriek az elmúlt hetek gyenge játékát próbálták feledtetni és próbáltak kapaszkodni az élmezőnyre a sok elhullajtott pontot követően. A találkozót ennek megfelelően kezdték Guardiola fiai és egy gyors támadás végén a 6. percben Mahrez góljával meg is szerezte a vezetést (1-0). Sőt, az algériai negyedórával később megszerzi csapata és saját maga második találatát is, Walker bedobása után megcsinált két-három remek cselt és a kapuba teker közvetlen közelről Mahrez (2-0). Az első játékrész hajrájában De Bruyne kiosztja második gólpasszát is, Benjamin Mendy elé tekert pazar labdát, amelyet a francia habozás nélkül éles szögből a kapuba bombázott (3-0). Az angol gigász így megnyugtató előnnyel mehetett pihenőre.

A második félidőben nem állt le a Manchester City és Mahrez sem. A negyedik találat a 67. percben érkezett, Walker jött fel a jobb oldalon, majd a betett labdájával Gabriel Jesús fordult le és tette le lövőre Ferran Torresnek, a fiatal spanyol pedig a kapuba belsőzte a labdát (4-0). Alig két minutummal később pedig megszerzi mesterhármasát Mahrez, Foden kapott egy indítást a baloldalon, majd felnézett és a hosszún teljesen üresen érkező algériai elé tálalt, ő pedig erőből a kapuba bólintott (5-0). A City a győzelmének köszönhetően feljött a 8. helyre, míg a Burnley csak a 17. mindössze öt begyűjtött ponttal.

Manchester City – Burnley 5-0 (3-0)
Játékvezető: L. Mason, Helyszín: Etihad Stadion (Manchester)
Gólszerzők: R. Mahrez (6. 22. 69.), B. Mendy (41.), Ferrán Torres (67.) ill.

A forduló további mérkőzései
Péntek
Crystal Palace – Newcastle United 0-2

Szombat
Brighton – Liverpool 1-1
18:30 Everton – Leeds (Digi Sport 1)
21:00 West Bromwich – Sheffield (Digi Sport 3)

Vasárnap
15:00 Southampton – Manchester United (Digi Sport 2)
17:30 Chelsea – Tottenham (Spíler 1)
20:15 Arsenal – Wolves (Spíler 1)

Hétfő
18:30 Leicester – Fulham (Digi Sport 2)
21:00 West Ham – Aston Villa

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye