Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A katalánok korábbi játékosa, Bernd Schuster szerint elégedettek lehetnek a csapat formajavulásával, hiszen ahogyan fogalmazott, ‘reménykeltő a csapat mostani teljesítménye’.
A korábbi német kiválóság az Onda Cero rádiónak a következőképpen foglalta össze gondolatait a Ferencváros elleni találkozó másnapján.
“Az első félidő volt a legjobb a Barcától, amit eddig láttam a szezonban. A játékosok az első perctől bizonyítani akartak, látszott az eltökéltség és a szenvedély is a csapaton. Ez a mostani teljesítmény már igazán reménykeltő!” – Kezdte Bernd Schuster.
“Mindenki tudta, hogy ez az idény az átalakulásról és építkezésről szól mjad, így természetes, hogy voltak és lesznek is hullámvölgyek. Ronald Koeman kinevezése viszont tökéletes választásnak tűnik, hiszen pontosan tudja, mit akar.” – Így Schuster, aki szerint a csapat támadójátéka is kezd összeállni, és ebben olyan, már kis túlzással elfelejtett játékosoknak, mint Martin Braithwaite is szerepe van, nem is beszélve Ousmane Dembeléről.
“Dembelé fantasztikus futballista, az a játékos aki a különbséget jelentheti. Nem volt szerencsés a sérülésekkel, éppen ezért meccshiányban is szenved. Keveset említjük Martin Braithwaite nevét, aki szinte tökéletesen megragadta a lehetőséget, és gólokat szerez. Az, hogy végre van egy klasszikus csatára a csapatnak, Messinek és Griezmannak is nagyon fontos, akik így végre kedvenc pozíciójukban játszhatnak, ez most már a formájukon is meglátszik.” – Jegyezte még meg a katalánok színeiben 177 találkozón pályára lépő (forrás: transfermarkt) Schuster.
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak