Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: őrült, 6 gólos rangadó, ahol mindig jött egy újabb csavar – videóval!

A 10. fordulóban rendezték a Bundesliga idei szezonjának talán legnagyobb rangadóját, ahol a címvédő Bayern München az RB Leipzig együttesét fogadta.

 

Még nagyjából egyben van a mezőny de az már látszik, hogy a Bayern és a Leipzig kiemelkednek a német klubcsapatok közül – a Dortmund amúgy is le volt maradva, ebben a fordulóban pedig ismét botlottak. Így tehát a két gigász ütközete talán a jelenlegi Bundesliga legfontosabb párosításává lépett elő a bajnoki cím szempontjából. Ráadásul ez a két csapat az utóbbi időben már több gólgazdag és fordulatos meccset is produkált, így joggal reménykedhettünk ezúttal is valami élvezetes, emlékezetes mérkőzésben. Nem kellett csalódnunk.

A két trénert ismerve borítékolni lehetett a kiemelkedő taktikai felkészültséget, a legkeményebb német presszinget és a támadófelfogást. Valóban, a felek nem finomkodtak, minden mozdulaton érződött, hogy a három pont a cél. A remek tempó rögtön a legelejétől érződött. Az első komoly lehetőségig egészen a 2. percig kellett várni, amikor is Sabitzer lövése a felső lécet találta el. Ezt követően még feljegyezhettünk néhány lipcsei lehetőséget, a 19. percben pedig a vezetést is megszerezték: Neuer rosszul mérte fel a helyzetet és nagy kockázatot vállalva messze kifutott, Nkunku pedig őt kikerülve lőhetett az üresen maradt kapuba.

Ezzel a találattal pedig a Bayern is rá lett kényszerítve a kezdeményezésre. Jöttek is a lehetőségek, Gulácsi is bemutatott pár védést, a 30. percben azonban ki tudtak egyenlíteni a hazaiak. A megsérülő Javi Martinez helyére kényszerűségből becserélt fiatal angol játékos, Musiala lőtte ki a bal alsót védhetetlenül. Ezután mindössze 4 perc kellett egy újabb gólhoz: ismét egy remekül végigvitt Bayern akció, amiben a Liepzig védelme kapitulált és Müller volt eredményes. Gyors fordítás tehát a bajnoktól, de itt még nem ért véget az őrület. A 36. percben ugyanis Justin Kluivert is betalált, így a fehér mezesek 2-2-re mentették az állást a félidőre.

A fordulás után sem esett vissza a fordulatszám, szinte rögtön zörgött is a háló: Angelino beadása után Forsberg fejelte be közelről a labdát, így ismét a Leipzig vezetett! Innentől borítékolni lehetett, hogy a piros mezesek át fogják venni az irányítást és pontosan ez volt az, ami feküdt a vendégek játékának. A felállt védekezés jól állta a sarat a müncheni támadósorral szemben és a Nagelsmann-csapat erejéből futotta még időnként kisebb ellencsapásokra is. A Bayern igazából a mérkőzés ezen pontján kimondottan szenvedett. Nehezen, sőt alig tudtak bármilyen veszélyt teremteni Gulácsi kapuja előtt, a meccs tempója pedig jelentősen visszaesett. Igazából már épp kezdhettük emészteni a Bayern közelgő vereségének gondolatát, amikor a semmiből egyszer csak született még egy gól. Musiala tette ki a szélre a labdát a 75. percben Comanhoz a jobbszélre, aki beívelte azt és Thomas Müller fejét találta meg – akire nem jutott őrizet. A közelről kivitelezett fejes védhetetlen volt, a Bayern pedig 3-3-ról mehetett neki a hajrának.

Musiala révén akadt országos ziccere is a münchenieknek, de az kimaradt. A Leipzig is főleg csak egy-kép túlzottan is optimista Neuer kifutás után reménykedhetett – hiába. Nem esett már több gól, kicsit elfáradt a meccs a végére. Ez pedig a korábbi iramot látva érthető is. A döntetlennek köszönhetően a Dortmund egyik együtteshez sem tudott közelebb kerülni, a Bayern pedig továbbra is 2 pontos előnyben a tabellán.

Bayern München – RB Leipzig 3-3 (2-2)
Helyszín: 
Allianz Arena (München) Vezette: Siebert
Gólszerzők:
Nkunku (19.), Musiala (30.), Thomas Müller (34., 75.), Justin Kluivert (36.), Forsberg (48.)
Sárga:
 – ill. Mukiele
Kiállítás: 
 ill. 

Bayern München: Neuer – Alaba, Boateng (Richards), Süle, Pavard – Javi Martinez (Musiala), Goretzka – Coman (Douglas Costa), Thomas Müller, Sane (Gnabry) – Lewandowski. Vezetőedző: Flick.

RB Leipzig: Gulácsi – Angelino, Upamecano, Konate, Mukiele (Dani Olmo) – Adams, Sabitzer (Kampl), Haidara (Sorloth) – Nkunku, Forsberg (Paulsen), Justin Kluivert (Orbán). Vezetőedző: Nagelsmann.

A forduló további mérkőzései:

Péntek
Hertha Berlin – Union Berlin 3-1

Szombat
Bielefeld – Mainz 2-1
Freiburg – Mönchengladbach 2-2
Köln – Wolfsburg 2-2
Frankfurt – Borussia Dortmund 1-1

Vasárnap
15:30: Werder Bremen – Stuttgart
18:00: Shalke – Leverkusen

Hétfő
20:30: Hoffenheim – Augsburg

A tabella állása

A góllövőlista állása