Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: hátrányból fordított a Manchester United – videóval

A West Ham United hárommeccses győzelmi sorozatát szakította meg az MU, a “Vörös Ördögök” zsinórban negyedik bajnokijukat nyerték meg, és a negyedik helyen állnak.

A West Ham aktívan kezdte a mérkőzést, a londoniak korán be is találtak, de Bowen gólját les miatt nem adták meg. A Manchester United hiába birtokolta sokat a labdát, Solksjaer csapata nem jelentett veszélyt az ellenfél kapujára. Nem úgy mint a West Ham, Pablo Fornals a kapufát is eltalálta. A 38. percben megtört a jég, Soucek egy szöglet után talált be (1-0). Solksjaer érezte, hogy baj van, már a félidőben kettőt cserélt, aminek köszönhetően felpörgött az MU játéka. A 65. percben egyenlítettek is a vendégek, Bruno Fernandes lekészítése után Pogba bombázott a kapuba (1-1). A 68. percben már vezetett a Manchester United, Greenwood talált be (1-2). Ezután nem sokkal Rashford találta el a kapufát. A 78. percben eldőlt a három pont sorsa, Mata nagyszerű kiugratása után Rashoford emelt a kapuba. A Manchester United ezzel zsinórban a kilencedik idegenbeli bajnokiját is megnyerte, ami klubrekord, és már csak kettőre van a PL-csúcstól, melyet a Chelsea és a Manchester City tart.

West Ham United – Manchester United 1-3 (1-0)
Gólszerzők: Soucek (38.), ill. Pogba (65.), Greenwood (68.), Rashford (78.)

A forduló további menetrendje:

Szombat:
Burnley – Everton 1-1
Manchester City FC – Fulham FC 2-0
21:00 Chelsea – Leeds United (tv: Spíler1)

Vasárnap:
13:00 West Brom – Crystal Palace (tv: Spíler1)
15:15 Sheffield United – Leicester City (tv: Spíler1)
17:30 Tottenham Hotspur – Arsenal (tv: Digi Sport1)
20:15 Liverpool – Wolverhampton (tv: Spíler1)

Hétfő:
21:00 Brighton – Southampton

Elhalasztva:
Aston Villa – Newcastle United

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: