Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ázsiai BL: Iniestáék tizenegyesekkel jutottak be a négy közé – videóval

A Katarban rendezendő AFC Ázsiai Bajnokok Ligája sorozatban már javában zajlanak az egyenes kieséses szakasz mérkőzései, a csütörtöki napon a negyeddöntőkre került sor…

A japán Vissel Kobe csapata az 1-1-es végeredmény után büntetőkkel győzte le a dél-koreai Suwon gárdáját a katari Ázsiai Bajnokok Ligája utolsó negyeddöntőjében. Kisebb meglepetésre a találkozó elején Park Sang-Hyuk jóvoltából a koreai együttes szerzett vezetést, amely jó darabig uralta is a mérkőzést, azonban az első etap hajrában egy azonnali piros lap jóvoltából tíz emberre fogyatkoztak. A japán gárda két perc alatt kihasználta a létszámfölényt a sorozatban egyszer már eredményes Kyogo Furuhashi találatának köszönhetően. A Kobe az emberelőny ellenére hiába játszott fölényben, újabb találatot képtelen volt bevinni. A rendes játékidő nem hozott döntés, majd a hosszabbítás már a gárda legnagyobb sztárja, Andrés Iniesta is játékra jelentkezett, ennek ellenére a büntetőpárbajra maradt a döntés. A szétlövés során Iniesta értékesítette csapat első büntetőjét, majd az első rontásra a hetedik párig kellett várni, a koreaiak húzták a rövidebbet a Kobe pedig újabb akadályt vett sikerrel.

Vissel Kobe – Suwon 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) – büntetőkkel: 7-6
Gólszerzők: Furuhashi (40.), ill. Park Sang-Hyuk (7.)
Kiállítva: ill. Kim Tae-Hwan (38.)

 

A negyeddöntők eredményei:

Al Ahli – Al Nasr Riyadh 0-2
Persepolis – Pakhtakor 2-0
Ulsan Hyundai – Beijing Gouan 2-0
Vissel Kobe – Suwon 1-1 – büntetőkkel: 7-6

Az elődöntők eredményei/párosításai:

Al Nasr Riyadh – Persepolis 1-2
Ulsan Hyundai – Vissel Kobe vasárnap, 11:00