Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A León nyerte a mexikói bajnoki döntőt – videóval

Hétfőre virradóra rendezték meg a mexikói bajnokság 2020-as kiírása (Trofeo Guardines) döntőjének visszavágóját a Club León és a Pumas UNAM között…

 

Hazai pályán a Club León 2-0-s győzelemmel gyűjtötte be fennállása nyolcadik bajnoki címét az eddig ugyancsak hétszeres győztes Pumas UNAM ellen. Az első mérkőzés nagy küzdelemben 1-1-re végződött, miután a León idegenben emberhátrányban egyenlített ki a hajrában. Az első tíz perc elteltével egy kiugrás végén az első mérkőzésen is eredményes Emanuel Gigliotti lőtte ki védhetetlenül a hosszú sarkot, hamar előnyhöz juttatva a León gárdáját. A hazaiak ráadásul lendületen maradtak, és akár már az első félidőben eldönthették volna a bajnoki címet, annyi helyzetet hagytak ki. A Pumák még a szünet előtt pályára küldték a korábban Európában is éveken át szereplő Iturbét, azonban végül sem az övéi, sem pedig az egész bajnoki idényben parádézó Dinneno próbálkozásai nem jártak sikerrel. Aztán a hajrában a csereként beállt Yairo Moreno elegáns ziccergóljával dőlt el végképp a találkozó, aki kiugrása végén az utolsó védőt elfektetve helyezett a hálóba.

A 2020-as naptári esztendőből első mexikói bajnoki kiírást, az Aperturát, amely idény a koronavírus-járványban küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére a Trofeo Guardines nevet viseli, tehát a León csapata nyerte, amely korábban a 17 fordulós alapszakaszt is megnyerte. A playoff-menetelés során a bajnok a Puebla és a Guadalajara csapatát is csak egygólos összetettbeli különbséggel múlta felül, és a finálé is a végletekig kiélezett volt az alapszakaszt a második helyen záró Pumas UNAM ellen.

Mexikói bajnokság, Apertura (Trofeo Guardines), döntő, visszavágó:

Club León – Pumas UNAM 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Gigliotti (12.), Moreno (84.), ill.
Bajnok: a Club León 3-1-es összesítéssel