Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gyász: elhunyt a PSG-t első bajnoki címéig vezető tréner

Az edzővel jutott első alkalommal csúcsra a francia csapat, de irányította többek között a Liverpoolt is a hétfő reggelre életét vesztő francia szakember.


73 éves korában elhunyt Gerard Houllier, a PSG, a Liverpool és a Lyon korábbi vezetőedzője. Az RMC Sport értesülései szerint a szakember hétfőn reggel hunyt el.

Houllierre leginkább az Anfield Roadon töltött időszaka miatt emlékeznek a szurkolók, hiszen a francia edző 1998 és 2004 között dolgozott a Liverpoolnál. Bajnoki címet ugyan nem nyert a Vörösökkel, de hat trófeát elhódított az angol gigásszal. A legemlékezetesebb éve a 2001-es volt, amikor az FA-, a Liga- és az UEFA-kupa mellett, az angol és az európai Szuperkupát is megnyerte.

Azonban az idősebb korosztály számára az is emlékezetes lehet, hogy a Paris Saint-Germain az ő irányítása alatt nyerte első bajnoki címét 1986-ban. Emellett irányította a Lyon gárdáját is, velük két ízben is sikerült a francia bajnoki trófeát elhódítani.

A PSG-nél így emlékeztek meg Houllierről a Twitteren: