Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Neymar súlyosan megsérült – videóval

Ahogyan arról beszámoltunk, a Paris Saint-Germain csapata jókora meglepetésre hazai környezetben 1-0-s vereséget szenvedett az Olympique Lyon ellen, de nem ez volt a legnagyobb problémája a fővárosiaknak vasárnap este…

A Paris Saint-Germain vasárnapi találkozójának hosszabbításában ugyanis a párizsiak egyébként is sérülékeny klasszisát, Neymart úgy próbálták szerelni páros lábbal, hogy a brazil klasszis súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett. A szabálytalanságot elkövető honfitárs, Thiago Mendes azonnal a videózás után sorsára jutott, Neymart pedig könnyek közepette, hordágyon kellett levinni a pályáról.

A 28 éves brazil kiválóság karrierje során már számtalan kisebb-nagyobb sérülést szenvedett, az aktuális idényben a tegnapi mindössze a hetedik bajnokija, és a 12. fellépése volt korábbi sérüléseiből és koronavírus-fertőzéseiből kifolyólag. Állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást, de valószínűleg ismét hetekre nélkülöznie kell majd őt csapatának.

Vereségével a PSG elveszítette vezetőhelyét a francia bajnokságban (Ligue 1), és már csak harmadik, egy-egy ponttal lemaradva a Lille és a Lyon mögött.