Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: a hajrában szerezte meg a három pontot a West Ham az Everton otthonában – videóval

Az Everton zsinórban négy megnyert bajnoki után várta a mérkőzést, míg a West Ham négy meccs óta nem tudott nyerni.

Az első félidőben inkább az Everton akarata érvényesült, néhány lövésig el is jutottak a hazaiak, de nem voltak elég pontosak a liverpooliak támadói. Néhány támadást a West Ham is vezetett, de Pickfordnak nem kellett védenie az első 45 percben, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második játékrészre feljavult a West Ham játéka, míg az Everton nem tudott ritmust váltani, így ziccereket sem tudott kidolgozni Ancelotti együttese. A 86. percben ez meg is bosszulta magát, hiszen Soucek góljával megszerezte a győzelmet érő találatot a West Ham (0-1). A hajrában még próbálkozott az Everton, de a West Ham jól védekezett, sőt ellentámadásokból veszélyeztetett is, de újabb gól már nem született, így elhozta a három pontot a West Ham a Goodison Parkból.

Everton – West Ham United 0-1 (0-0)
Gólszerzők: ill. Soucek (86.)

A forduló további mérkőzései:

Péntek:
Everton – West Ham United 0-1
21:00: Manchester United – Aston Villa (tv: Spíler1)

Szombat:
13:30: Tottenham – Leeds United (tv: Spíler1)
16:00: Crystal Palace – Sheffield United (tv: Spíler1)
18:30: Brighton – Wolverhampton (tv: Digi Sport1)
21:00: West Brom – Arsenal (tv: Digi Sport1)

Vasárnap:
13:00: Burnley – Fulham (tv: Spíler1)
15:15: Newcastle – Leicester (tv: Spíler1)
17:30: Chelsea – Manchester City (tv: Digi Sport1)

Hétfő:
21:00: Southampton – Liverpool (tv: Digi Sport1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: