Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klopp: “a bajnokság folytatható”

Noha az elmúlt fordulóban két mérkőzést is elhalasztottak egy-egy csapatot ért koronavírus-fertőzések miatt, és egyre többen hangot adtak aggodalmuknak az angol bajnokság (Premier League) folytatását illetően a szigetországban fokozódó koronavírus-járványhelyzet miatt, a Liverpool mestere szerint folytatni kéne az idényt…

A bajnoki címvédő Liverpool német menedzsere, Jürgen Klopp véleménye szerint a koronavírus-járvány növekvő esetszámai ellenére nincs feltétlen szükség a bajnokság beszüntetésére:

“Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legbiztonságosabb körülményeket biztosítsuk a játékosoknak, és azt hiszem, a bajnokság folytatható. Nem vagyok szakember, és természetesen minden döntést tiszteletben tartok, amit a következő hetekben hoznak. Ami tavaly történt, új tapasztalat volt mindannyiunk számára. Meg kellett küzdenünk ezzel, és néhány kihívással a továbbiakban is szembe kell néznünk, ezért boldog vagyok, hogy 2020 véget ért.”

Az MTI azt írja, Klopp elégségesnek tartja a jelenlegi biztonsági intézkedéseket, és hozzátette, egyrészt a futballisták és a stábtagok általában elszigeteltségben élnek, csak az otthonuk és az edzőközpont között mozognak, másrészt az emberek kíváncsiak a mérkőzésekre, ezért a labdarúgásnak fontos szerepe van ezekben a bizonytalan időkben.

16 forduló után a Liverpool vezeti a Premier League-t, csütörtöki győzelmével a Manchester United pontszámban beérte őket az élen.