Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Roma hozta a kötelezőt, a Lazio pontokat vesztett – videóval

Az Inter kiütéses győzelme után a vasárnap délutáni órákban újabb mérkőzésekkel folytatódott az olasz bajnokság (Serie A) vasárnapi fordulója, köztük a két római együttes genovaiak elleni fellépéseivel…

 

Ha a vártnál nehezebben is, de az AS Roma 1-0 arányban behúzta a kötelező három pontot a Sampdoria ellen. Az első játékrész során a “farkasok” hiába játszottak markáns mezőnyfölényben, kevés valamire való gólszerzési lehetőségük akadt, Ranieri legénysége pedig kiválóan végezte az elhárítást, így nem esett gól. A szünet után sem változott a játék képe, a Roma egymás után alakította ki a helyzeteket, és többször is közel jártak a vezető gól megszerzéséhez, mígnem az utolsó húsz percen belülre érve a rutinos Edin Dzeko a sokadik helyzetét már gólra váltotta, és megannyi lehetőség után előnyhöz juttatta az övéit. Ez a találat pedig végül elég volt a három pont begyűjtéséhez, így a Roma a harmadik helyen tanyázik a Serie A-ban.

AS Roma – Sampdoria 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Dzeko (73.), ill.

 

Ezzel szemben tovább folytatódott a Lazio hullámvölgye, amely házon kívül 1-1-es döntetlent ért el a kieső helyen tanyázó Genoa ellen. A római gárda már az első negyedóra végén magához ragadta az előnyt a kiesőjelölt otthonában, miután a tavalyi aranycipős Ciro Immobile a tizenegyespontról vette be Perin kapuját. A vendégek magabiztosan és fölényben játszottak, több alkalmuk is lett volna az előny növelésére még a szünet előtt, ám nem tudtak élni a helyzeteikkel. A folytatásban a Grifoni aktivizálta magát és nem sokkal a szünet után Mattia Destro jóvoltából eredményesek is tudtak lenni. A hajrában mindkét csapat előtt voltak lehetőségek a győztes gól megszerzésére, azonban végül egyiknek sem sikerült, így megosztoztak az egy-egy ponton, aminek bizonyára a gyengébben álló genovaiak örülhetnek jobban.

Genoa – Lazio 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Destro (58.), ill. Immobile (15. – büntetőből)

 

A 15. forduló eddigi eredményei

Inter – Crotone 6-2
AS Roma – Sampdoria 1-0
Atalanta – Sassuolo 5-1
Cagliari – Napoli 1-4
Fiorentina – Bologna 0-0
Genoa – Lazio 1-1
Parma – Torino 0-3
Spezia – Hellas Verona 0-1

A 15. forduló további programja

Vasárnap:
18:00 Benevento – AC Milan (tv: Digi Sport 2)
20:45 Juventus – Udinese (tv: Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye