Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventus lehet a befutó az Atalanta sztárjáért – sajtóhír

Olaszország legnagyobb átigazolási szakértője szerint a Juventus együttesénél köthet ki az Atalanta eladásra szánt korábbi kapitánya, amennyiben sikerül megszabadulni létszámfeletti szélsőjüktől…

 

Gianluca Di Marzio megalapozott értesülései szerint az eddig biztos befutónak tartott Inter helyett az Atalanta csapatától távozni készülő Alejandro Gómez minden bizonnyal a Juventus együttesénél köthet ki, amennyiben a torinóiaknak sikerült értékesíteniük Federico Bernardeschit.

Az argentin klasszis 2014 óta nélkülözhetetlen alapembere volt az év csapatának választott Atalanta együttesének, és teljesen elképzelhetetlen volt a nélkülözése is, mostanra azonban végzetesen megromlott a viszonya edzőjével, így távoznia kell a klubtól. A 32 éves támadó a hónap elején egy edzésen rátámadt Gian Piero Gasperinire, az eset után pedig elengedését kérte a vezetőségtől, amely a hírek szerint 10 millió euró ellenében januárban hajlandó megválni tőle.

Gómez 2014 óta több mint 200 bajnoki meccset játszott a Nerazurri színeiben, legjobb idényében a 2016-2017-es kiírásban 16 gólt szerzett, a tavalyi szezonban pedig a Serie A assziszt királya volt 16 előkészítésével. A 32 éves irányító minden sorozatot figyelembe véve 243 mérkőzésen 59 gólt szerzett klubjában. Családi okokból nem szeretne másik környékre igazolni, így a sajtóhírek szerint minden bizonnyal valamelyik észak-olasz nagy csapatnál köthet ki.