Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pirlo szeretne egy csatárt igazolni januárban

A Juve vezetőedzője egy támadót akar szerződtetni a téli átigazolási időszakban, de több név is van a kalapban.


Andrea Pirlo azért szeretne egy csatárt igazolni, hogy Álvaro Moratának legyen egy cseretársa a klasszikus centerposzton.

“Az átigazolási ablak megnyílt, és már beszéltünk a klubbal arról, hogy mit akarunk csinálni és milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre. Talán jöhetne egy csatár, akit rotálhatnánk a támadónkkal” – mondta az olasz mester a Juventus átigazolási terveiről.

Jelen esetben négy konkrét névről van szó, Olivier Giroud, Graziano Pellé, Arkadiusz Milik és Alejandro Gómez. A franciáról külön kérdezték is a korábbi klasszis középpályást, amire nagyon röviden válaszolt: “Hasznos lenne!”

Olivier Giroud már több alkalommal is szóba hozták a Juventusszal, ám akkor nem szerződtették őt a Zebrák. A rutinos franca játékos akkor a kevés játéklehetőség miatt szeretett volna váltani, viszont mostanra már jut neki ebből sokkal több, amit nem biztos, hogy a Zebráknál megkapna, ennek következtében nem biztos a váltásban.

Graziano Pellé, aki a kínai Shadong Lunengnél való szerződésének lejártával jelenleg szabadon igazolható, ezáltal a leggazdaságosabb választás ő lenne, azonban már korántsem a régi önmagát mutatja, így nem biztos, hogy minőségileg is megfelelő választás lenne.

Arkadiusz Miliket is szóba hozták a Juvéval a nyáron, de végül maradt Nápolyban, ahol a 2020/21-es szezonban eddig egyetlen perc sem jutott neki, de Pirlo még ennek következtében is őt favorizálja a hírek szerint.

A legesélyesebb jelölt jelenleg Alejandro Gómez, akiről a mai nap folyamán mi is megírtuk, hogy távozna az Atalantától. Ennek az oka az, hogy nemrégiben a klub vezetőedzőjével, Gian Piero Gasperinivel összebalhézott, a befutó érte pedig egyelőre úgy néz ki, hogy a Juventus lehet.