Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Frank Lampard nem biztos a jövőjét illetően

Az angol együttes trénere nem adott magabiztos választ azzal kapcsolatban, hogy milyen jövőre számít jelenlegi csapatánál.

Frank Lampard, a Chelsea vezetőedzője könnyen távozhat az együttestől, ha az elmúlt hetek gyenge játékával rukkol elő csapata a következő mérkőzéseken is. Ezt egy igencsak hosszú mondandóban fejtette ki a 42 éves szakember.

“Türelem? Nem hiszem, hogy a mai futballban beszélhetünk türelemről. Egy edzőváltás amúgy sem az én döntésem után születik meg. Amit én tudok tenni az az, hogy felkelek minden reggel és megpróbálom jobbá tenni a csapatom. Tizenhat mérkőzésen át nem találtunk legyőzőre, most pedig az utolsó hat találkozónkból négyet elvesztettünk. Feltettük magunknak a kérdést, hogy képesek vagyunk-e visszatérni ahhoz a formánkhoz, amikor tizenhat találkozón nem tudtak minket legyőzni vagy folytatjuk a lejtmenetet? Nem foglalkozhatok azzal, hogy türelmes-e a vezetőség, mert ezt nem tudom befolyásolni” – mondta a Chelsea legendája.

A hírek szerint már meg is lenne az utódja, aki ráadásul csapattársa is volt a Kékeknél, ugyanis Andriy Shevchenkót csábítaná klubjához Roman Abramovics amennyiben menesztenék Lampardot.